Toldi a kis kandalló

Elmúlt a nyári negyven fokos, tikkasztó hőség, az ősz is hűvösebb volt az idén. A Tisza párája reggelente ráfagy az ablakunkra. Téliesedünk. Már fűteni kell.

Imádom a tüzet nézni, szeretem hallgatni, ahogy pattog a fa a kandallóban, ahogy duruzsol a tűz és melegít. Erős "legény" a mi kis kandallónk, percek alatt érezhető, hogy dolgozik, erőlködés nélkül. Még csak meg sem izzad. Nem hiába, Ő EGY TOLDI.

Városi lányként emeletes házakban nőttem fel. Gyerekkorom emlékei között felsejlik egy világosbarna cserépkályha, egy szenes pince. A bérházban mindenkinek volt ilyen. Szénnel fűtöttünk. Majd a cserépkályhát komfortosították és konvektort építettek bele. Micsoda nagy dolog volt, nem koszolt  a szén, és a szenes pincék is felszabadultak, 60-as évek beli lomtárrá váltak. Aztán a cserépkályhák kiöregedtek, nem lett divat és hiába volt a komfortosítás, mindenhonnan lebontották őket.

Mostani életünk tanít meg újra, hogy milyen jó is fával begyújtani, meleget csinálni. A kandallóval együtt észrevétlenül beköltözik a meghittség is a fogadóba. Mintha mindig Karácsony lenne.

Mindig is vonzottak a hatalmas tűzterek, amilyeneket a francia kastélyokban, vagy az angol nemesi kúriákban lehet látni. A méteres rönk fákat nem is vágták föl, hanem csak úgy egészben vetették a tűzre. És volt ám ereje a lángoknak, nem fogott ki rajtuk a 30-40 centiméteres faátmérő. A chambord-i kastély 440 szobáját 365 kandalló fűtötte Franciaországban. Huh! Micsoda tobzódás.

  Apropó, karácsonyi hangulat! Megyek is sütni valami finomat! Majd megmutatom!