REGISZTRÁCIÓ

*

*

*

*

*

*

ELFELEJTETT JELSZÓ

*

Rozmaring díj - 2015

Október 21-én ünnepélyes eseményre került sor az Fogadónk életében. A Vigadóba voltunk hivatalosak. Hogy miért is?

Rozmaring díjat kaptunk.

Először érkezett egy telefonos értesítés, aztán pedig egy meghívó:

"A Virágos Magyarországért Szervező Bizottsága és a Magyar Turizmus Zrt. tisztelettel meghívja Önt a 2015. október 21-én tartandó országos díjkiosztó ünnepségre."

Így tudtuk meg, hogy Rozmaring-díjasok lettünk.
Az ünnepélyes díjkiosztóra Budapesten a Vigadóban került sor.

Magát a Rozmaring díjat a Turizmus Zrt. felterjesztése alapján, turisztikai régiónként 1-1 szereplő nyerheti el.
A rozmaring elnevezés köti össze a gasztronómiát és a Virágos Magyarországért versenyt.

A díj odaítéléséről szóló bekeretezett emléklapot vehettük át ünnepélyes keretek között. Az emléklapon ez áll:

"A Suttogó Étterem részére a kiemelkedő gasztronómiai kínálat és a környezet harmóniájának megteremtéséért!"

Nagyon büszkék vagyunk, köszönjük szépen az elismerést.
Mindig is törekedtünk arra, hogy a hozzánk érkezőket barátságos környezet fogadja.
Vendégeink visszajelzései mellett az odaítélt díj is megerősített bennünket abban, hogy jó úton járunk.

FEL